Az idén éppen megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Omnibus Hungária Kft.
(korábbi nevén EvoBus Hungária Kft.) fennállásának legnagyobb változásán megy keresztül
2023 utolsó hónapjában.

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy az eddigi tulajdonosok, a Pappas Holding
AG és a Daimler Buses GmbH közös megegyezése alapján 2022. novemberében értékesítették
a céget a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-hez tartozó ITK Holding cégcsoportnak. Így a
Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően 2023.12.01-től az Omnibus Hungária Kft.
csapata immár az új tulajdonosi háttérrel folytatja eddigi működését, mint a Daimler Truck AG
leányvállalatának, a Daimler Buses GmbH-nak a magyarországi importőre és vezérképviselete.

A cég továbbra is négy márkát képvisel Magyarországon. A Mercedes-Benz és a Setra
autóbuszok értékesítése mellett, a saját szervizellátást biztosító OMNIplus szolgálatatásokkal
és a használt autóbusz értékesítési üzletágazat, a BusStore kínálatával is ügyfelei
rendelkezésére áll.

Az Omnibus Hungária Kft. megvásárlása szervesen illeszkedik abba a néhány éve
elkezdett, több lépcsős folyamatba, melynek során a MOL-ITK csoport szoros stratégiai
együttműködést épített ki a Daimler Truck AG-val járműforgalmazás, gyártás és
szerviztevékenység ellátás területén is. A döntésnek köszönhetően az Omnibus Hungária Kft.-
nek lehetősége lesz az új tulajdonos üzletpolitikájához szorosan kapcsolódva még
hatékonyabbá tenni a világ egyik legértékesebb autóbuszmárkáit választó ügyfelek magas
szintű kiszolgálását.

A cég új székhelye: 1044 Budapest, Óradna u. 5.
Posta címe: 1044 Budapest, Óradna u. 5.
Központi telefonszám: +361 422 1650

Honlapunk, e-mail címeink, valamint E-Portál és mobiltelefonos elérhetőségeink
változatlanok maradnak a továbbiakban is.

A Mercedes-Benz és Setra típusú autóbuszok alkatrész importőri és értékesítési
feladatait a továbbiakban az ITE Bus&Truck Kft. fogja végezni, amely cég 2023. áprilistól a
Daimler Truck teherautó üzletágának importőr feladatait is ellátja.

A cég elérhetőségei:
Székhely: 1044 Budapest, Óradna u. 5.
Posta cím: 1044 Budapest, Óradna u. 5.

Budapest, 2023. 12. 01.

Omnibus Hungária Kft. Management