Eredményes a tender: tizenkét elektromos Mercedes-busz érkezik Debrecenbe
Debrecen – Állami támogatással elektromos buszokat szerez be a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.
Tavaly Debrecenben indult el az úgynevezett Zöld Busz program, a debreceniek egy hónapig ingyen utazhattak egy elektromos busszal, mely DKV kötelékében teljesített szolgálatot.

A Zöld Busz programban egy hónapig ingyen utazhattak ezzel a busszal a debreceniek
Már akkor elhangzott, hogy a magyar állam támogatásával elektromos buszokat szerezne be az önkormányzati tulajdonú közlekedési vállalat.
A Közbeszerzési Értesítőbe most feltöltött összegzés szerint eredményes lett a közbeszerzés, a nyertes ajánlatot a budapesti székhelyű Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. és a debreceni Inter Traction Electrics Kft. adta közösen, ők nettó 2 milliárd 160 forintért vállalták a buszok leszállítását és a tenderben leírt további eszközök telepítését, valamint szolgáltatások nyújtását.
Az összegzésből az is kiderül, hogy az ajánlott jármű egyszerre 68 embert tud szállítani és egyetlen töltéssel akár 315 kilométert is képes megtenni.
A szerződéskötési moratórium október 18-án jár le, azt követően köthetik meg a kontraktust a felek.
Az eredményes közbeszerzést Papp László polgármester is kommentálta Facebook-oldalán, egyben meg is nevezte a buszok típusát.
Mint írja, „hamarosan 12 új, alacsony padlós, kizárólag elektromos hajtással rendelkező,
Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz áll forgalomba,
és a buszokkal kompatibilis – kültérre is telepíthető –, 12 jármű egyidejű töltésére is alkalmas töltőrendszer kiépítése történik meg. A D2030 program egyik kiemelt célja, hogy a várost zöld és fenntartható módon fejlesszük. A debreceniek tavaly egy hónapon keresztül a Zöld Busz Mintaprogramnak köszönhetően már kipróbálhattak egy teljesen elektromos autóbuszt, a közeljövőben pedig a mindennapi közlekedés során is utazhatnak az új járművekkel”.
A DKV a közbeszerzést 12 darab új, alacsonypadlós, kizárólag elektromos hajtással rendelkező, városi szóló autóbusz beszerzésére és üzembe helyezésére, valamint az autóbuszokkal kompatibilis – kültérre is telepíthető -töltőberendezések beszerzésére és üzembe helyezésére, tartalék alkatrészek és speciális eszközök szállítására, karbantartási feladatok ellátására és a kapcsolódó szolgáltatások elvégzésére írta ki.
A felhívásból az is kiderült, hogy
a két töltőberendezés egyikét a Doberdó utcai, a másikat pedig a Segner téri forgalomirányító helyre kell majd telepíteni.
A keretmegállapodás hatvan hónapra szól, Balázs Ákos környezetvédelemért felelős alpolgármester korábban azt mondta, eredményes közbeszerzési eljárása esetén
a buszok várhatóan 2022 tavaszán tudnak majd üzemszerűen közlekedni.
A beszerzéshez a magyar állam 800 millió forint támogatást biztosít.
Mint ismert,
nem csupán elektromos buszokból érkeznek újak Debrecenbe, hanem jövő év elejétől lecserélik szinte a teljes flottát.
Amint arról beszámoltunk, eredményes lett az a közbeszerzés, amelyet a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. a Debrecen autóbuszos közszolgáltatásához szükséges buszok rendelkezésre állásának biztosítására, az autóbuszok fenntartására, karbantartására és javítására írt ki. A tenderre azért volt szükség, mert a nyár közepén lejár az eddigi szolgáltatási szerződés, s a DKV önállóan nem tudja ellátni a feladatot, lévén buszflottája nincs. A nyertes a DKV eddigi partnere, az Inter Tan-ker Zrt. lett.
A megállapodás szerint a régi autóbuszok cseréje fokozatosan történik meg. Az első új járművek jövő év elején érkeznek, és összesen 119 Mercedes-autóbusz áll forgalomba 2024 októberéig.
Ismét új járművek érkeznek a Volánbuszhoz
A közlekedési vállalat flottakezelő társasága, a Volán Buszpark Kft. 2021 áprilisában írt ki közbeszerzési eljárást összesen 79+8 darab helyközi kivitelű jármű beszerzésére. Az eljárás eredményeként a Kravtex Kft. 55 darab Credobus Inovell 12, az Omnibus Hungária Kft. 32 darab Mercedes-Benz Intouro M típusú járművet szállít, így újabb autóbuszok forgalomba állításával folytatódik a Volánbusz dinamikus jármű-fiatalítási programja.
A beszerzési megállapodások aláírásával egyidejűleg a Volánbusz átvette üzemeltetésre az autóbuszokat a Volán Buszpark Kft.-től.
Az eljárás első részének eredményeként érkező, Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott buszok a Volánbusz flottájában már jól ismert, megbízható típusnak számítanak. Az 55, Credobus Inovell 12-es modellek átadásával a Kravtex-Kühne Csoport 12 méteres, normálpadlós autóbuszainak száma megközelíti majd az 1000 darabot a társaságnál. A kéttengelyes, szóló kivitelű, Euro 6 D környezetvédelmi besorolású járművek 73 fő egyidejű szállítására alkalmasak (5 fő/m2 állóhely-kihasználással számolva). Utastéri légkondicionálóval, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató berendezéssel, valamint az üléseken USB-töltőpontokkal is rendelkeznek. A nyertes Kravtex Kft. az 50 darabos alapmennyiséget, illetve az 5 darabos opciós mennyiséget már szeptember-október folyamán átadja a közlekedési társaságnak. Az ultrakönnyű felépítésnek is köszönhetően a járművek üzemeltetése gazdaságosabb, akár 15 százalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető velük a hagyományos kialakítású autóbuszokhoz képest. A 2021 júliusa és szeptembere között forgalomba állított 365 Credobus Econell és a most érkező 55 Inovell típusú járművel együttesen évente akár 76 millió forint költségcsökkentés érhető el. A folyamatosan emelkedő üzemanyagárak mellett ez kiemelkedő jelentőséggel bír, és a Volánbusz zöldítési törekvései, környezetvédelmi célkitűzései szempontjából is fontos: a takarékos járművek szén-dioxid-kibocsátása éves szinten akár 600 tonnával alacsonyabb lehet hagyományos társaikénál.
A közbeszerzés második részének eredményeként az Omnibus Hungária Kft. a 3 darabos opciós mennyiséggel együtt 32 darab távolsági, helyközi forgalmat kiszolgáló, Mercedes-Benz Intouro M típusú járművel fiatalítja a Volánbusz flottáját. Ez az autóbuszflotta – Magyarországon elsőként – a 2022. év elejétől érvényes Euro 6 E környezetvédelmi besorolású motorral készül, a járművek 73 utast szállíthatnak, rendelkeznek vírusellenes aktív szűrővel felszerelt légkondicionáló berendezéssel, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató berendezéssel és USB-töltőpontokkal. Az autóbuszok a legfejlettebb vészfék-asszisztens rendszerrel, az Active Brake Assist 5-tel felszerelve kerülnek forgalomba, amely kategóriájában világelsőként a Mercedes-Benz Intouro típuscsaládban mutatkozik be. Ez a vezetéstámogató biztonsági rendszer már a gyalogos és kerékpáros közlekedőket is érzékeli, és szükség esetén akár vészfékezéssel igyekszik elkerülni az álló vagy mozgó személyekkel ill. akadályokkal történő ütközést. A járművek a szerződéskötést követő 6 hónapban érkeznek meg a társasághoz.
Az új autóbuszok országszerte szállítják majd a Volánbusz utasait:

Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója a beszerzés kapcsán elmondta: „Az érkező autóbuszok – az elmúlt évek legnagyobb volumenű járműbeszerzésének részeként – kiemelkedő szerepet játszanak a vidéki autóbusz-közlekedés megújításában. A falvakban, zsáktelepüléseken élők számára gyakran az egyetlen közlekedési lehetőséget jelentik járataink, amelyek 3146 helység lakói számára teszik lehetővé az egyre kényelmesebb utazást. A most beszerzett járművek normál padlós kialakításának köszönhetően a hosszabb utaknál elengedhetetlen poggyásztér is utasaink rendelkezésére áll. A forgalomba álló 87 darab, összesen csaknem 5,4 milliárd forint értékű új autóbusznak köszönhetően 22 darab 16-20 éves, 54 darab 21-24 éves és 11 darab 25-26 éves buszt tudunk lecserélni. Jármű-fiatalítási programunknak köszönhetően autóbusz-vezetőink munkakörülményei is folyamatosan javulnak: a biztos megélhetés, a stabil munkahely mellett egyre kényelmesebb, környezetkímélőbb, könnyen vezethető, ergonomikus járművek segítik meglévő és leendő vezetőik munkáját.”
A MÁV-Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018 óta tartó flottamegújítási programjának eredményeként idén év végig 1700 korszerű jármű áll forgalomba Magyarország útjain, jövőre pedig közel 800 járművet tervez beszerezni a társaság. A 2018-ban indult program keretében a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul a jövő év végéig.


Forrás: Volánbusz Zrt.
Mercedes-Benz Intouro RoadShow – 2021 – Magyarország
2021 nyár végén három hétig vendégeskedett Magyarországon a Daimler Truck AG leányvállalata, az EvoBus GmbH új fejlesztésű Mercedes-Benz Intouro típusú bemutató autóbusza. A magaspadlós, helyközi kategóriájú jármű egy több európai országot érintő teszt- és bemutatóprogram részeként érkezett hazánkba, hogy a szakmai érdeklődők testközelből is megismerkedhessenek vele, miután a járványhelyzet miatt a szokásos nemzetközi autóbusz- ill. haszongépjármű kiállítások (IAA, Busworld) nem kerültek megrendezésre.
A tesztprogram során olyan autóbuszos ill. személyszállítással is foglalkozó vállalkozások próbálták ki a járművet, amelyek ilyen kategóriájú autóbusszal dolgoznak a mindennapokban: menetrend szerinti személyszállítást végeznek vagy szerződéses járatokat (pl. munkásszállítás) üzemeltetnek. A bemutatóprogram része volt a szakmai sajtó számára tervezett, tesztvezetéssel egybekötött sajtónap is, amelyre szeptember 8-án került sor. Ennek során először bemutattuk az új típuscsaládot, majd a konkrét járművet a sajtó képviselőinek. Külön köszönettel tartozunk a tesztautóbusz sebességváltóját is szállító ZF magyarországi szervizképviseletének, a Protruck Kft-nek, amiért munkatársaik részletesen bemutatták az autóbuszba szerelt új Ecolife 2 típusú automataváltót és az újságírók rendelkezésére álltak.
A telephelyünkön megtartott tájékoztatók után indult a tesztvezetés, amelynek során a sajtó munkatársai részben vezetve, részben utazva is megismerkedhettek az új Intouro jellemzőivel. A tesztvezetés során az autóbuszt kipróbáltuk főúton, mellékúton és autópályán is, forgolódtunk parkolóban és buszmegállóban, így a várható felhasználási körülmények széles skáláját prezentálni tudtuk. Az új Mercedes-Benz Intouro fogadtatása a magyarországi tapasztalatok alapján egyértelműen pozitív volt. A járművet kipróbáló ügyfelek ill. gépjárművezetők kiemelték az autóbusz kedvező menetdinamikai jellemzőit, a vezetéstámogató rendszerek – különösen a jobboldali holttér-figyelő „Sideguard Assist” – hasznosságát és az utastér felszereltségét. Az ügyfelektől és újságíróktól kapott visszajelzéseket továbbítjuk a gyár felé.
A típuscsalád magyarországi bemutatkozásának nem várt, ám mégis kellemes meglepetése pedig, hogy a Volán Buszpark Kft. által magas padlós helyközi autóbuszokra kiírt közbeszerzési eljárás 2. részében cégünk ajánlata nyert, így az Omnibus Hungária Kft. 2022 tavaszán 32 db 13 méteres Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt fog leszállítani Magyarországra. Reméljük, a magyar utazóközönség is elégedett lesz a típussal!


Indul az elektromos autóbuszok próbaüzeme
A Volánbusz és konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. összesen 100 db elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatokat a Zöld Busz Programban, a járművek hat megyeszékhelyen és a budapesti agglomerációban állnak forgalomba 2022 első negyedévétől. A közlekedési társaság 2021. július 27-én kötött megállapodást az első 40, a főváros vonzáskörzetében közlekedő Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbusz beszerzésére. A vállalat a 2021. évi kiemelt rendezvények idején üzemeltetési tapasztalatokat szerez, amelyeket jövő évtől eredményesen kamatoztathat a közösségi közlekedésben.
A Zöld Busz Programban elnyert támogatás egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy a Volánbusz a fővárosi agglomeráció, valamint Székesfehérvár, Győr, Zalaegerszeg, Eger, Szolnok és Szeged legidősebb, elavult környezetvédelmi besorolású motorokkal szerelt autóbuszait ne hagyományos, dízelüzemű járművekre, hanem korszerűbb, a jövő technológiáját képviselő zöldautóbuszokra cserélhesse.
A napokban átvett Mercedes-Benz eCitaro típusú, szóló (nem csuklós), alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok 28 ülő és 50 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, és egy feltöltéssel akár 240 kilométert is képesek megtenni. A légkondicionált járművek kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, a felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és a vezetést segítő kamerarendszerrel, valamint 13 USB-töltővel biztosítanak színvonalas és biztonságos szolgáltatást az utasok számára. Az elektromos járművek zajterhelése alacsonyabb hagyományos társaiknál, károsanyag-kibocsátásuk pedig lokálisan zéró.
Az e-buszok a fővárosi rendszerbe integrált Volánbusz-járatok útvonalán állnak szolgálatba 2022 elején, így a budapesti utasok is élvezhetik előnyeiket. A 40 jármű ennek megfelelően kék színű, és fedélzeti kijelzőjükön a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (FUTÁR) üzemel majd.
Az autóbuszok átvételével párhuzamosan elkezdődik az új járművek töltési infrastruktúrájának kiépítése is, amit a Volánbusz konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. valósít meg. A fejlesztés elkészültéig a Volánbusz egyes kiemelt rendezvényekkel – többek között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal – kapcsolatos személyszállítási feladatok során teszteli az autóbuszokat, melyek az így szerzett üzemeltetési tapasztalatok hasznosításával állnak majd forgalomba a közösségi közlekedésben.
Az érkező autóbuszokat 2021. augusztus 31-én a Hungexpo területén mutatta be a Volánbusz.
Az eseményen Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A kormány továbbra is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a klímasemleges átállás a magyar emberek érdekét szolgálja, és minden felhasznált támogatással élhetőbb, tisztább levegőjű, kevésbé zajszennyezett, egészségesebb környezetet hozzon létre. A »zöldebb város« megteremtése érdekében az elektromos járművekkel, főként az elektromos buszokkal csökkenthető a helyi szintű károsanyag-kibocsátás. Ezen járművek energiaigényére, forgalomszervezésére és a közösségi közlekedés egyéni közlekedést kiváltó alternatíváinak összekapcsolására azonban kiemelt figyelmet kell fordítani. Ezt a célt szolgálja az elektromos buszok fordába állítása előtti tesztelés és a 100 db elektromos busz fokozatos forgalomba állítása.”
Kóbor György, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója kifejtette: „A Mobiliti Volánbusz Kft. az e-töltőállomások létesítésével és üzemeltetésével járul hozzá ahhoz, hogy az üzembe álló elektromos autóbuszokat kiszolgáló speciális infrastruktúra rendelkezésre álljon. Ennek érdekében összesen hét helyszínen, közel 100 töltőberendezést fog telepíteni a társaság. A Mobiliti Volánbusz Kft. már megkezdte a kivitelezést, így a most átadott buszok már új, nagykapacitású, 100kW-os töltőkről veszik fel az energiát. A Hungexpo területén található 20 db töltőt is a Mobiliti Volánbusz üzemelteti, illetve biztosítja a háttérszolgáltatást és a karbantartást.”
Kossa György, az ITK Holding elnök-vezérigazgatója kiemelte: „Az ITK csoport és konzorciumi partnere, az Omnibus Hungária Kft. elkötelezett abban, hogy hozzájáruljon az életminőség javításához és a fenntartható közlekedéshez. Cégcsoportunk immár több mint 20 éve foglalkozik közösségi közlekedéssel, járműfejlesztéssel, járműgyártással, elektromos hajtáslánc és üzemanyagcella fejlesztésével. Nagyon fontos eredmény számunkra, hogy az új járművezetési, energiaellátási, járműfenntartási és üzemeltetési kultúra megjelenésével új ökoszisztéma valósulhat meg a fővárosban. Konzorciumunk mindent megtesz annak érdekében, hogy ez az új kultúra zökkenőmentesen épüljön be a mindennapokba, és olyan háttértámogatást adjunk a járművek hosszú távú működtetéséhez, amely az üzemeltetőknek és az utasoknak egyaránt megelégedésére szolgál.”
Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „A Volánbusz a MÁV–Volán-csoport fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az autóbusz-állomány fiatalítása mellett fokozatosan annak zöldítésére is törekszik új, alternatív meghajtású, lokálisan alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású járművek forgalomba állításával. Az Európában egyedülálló méretű, 100 darabos e-busz-flotta 5343 tonnányi szén-dioxid-megtakarítást jelent évente a legnagyobb környezeti ártalomnak kitett városokban és a budapesti agglomerációban. A főváros vonzáskörzetébe érkező 40 autóbusznak köszönhetően évente mintegy 1867 tonna a várható kibocsátás csökkenés. Az elektromos autóbuszok mellett közbeszerzési eljárást írtunk ki 164 darab CNG-meghajtású jármű beszerzésére is, ebből 75 darab szintén a budapesti agglomerációban teljesít majd szolgálatot. A Volánbusz 2018 óta tartó flottamegújítási programjának eredményeként idén év végig 1700 korszerű jármű áll forgalomba Magyarország útjain, jövőre pedig közel 800 járművet tervezünk beszerezni.”
A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul a jövő év végéig.







Forrás: Volánbusz Zrt.
Negyven darab zöldautóbusz beszerzésére már szerződést kötött a Volánbusz
A közlekedési vállalat idén tavasszal 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be pályázatokat a Zöld Busz Programban, és kiírta a feltételes közbeszerzési eljárásokat is. Ezek eredményeként az első, feltételes adás-vételi szerződést 2021. július 27-én írta alá a társaság az Omnibus Hungária Kft.-vel és az INTER TRACTION ELECTRICS Kft.-vel 40 darab Mercedes eCitaro típusú elektromos autóbusz szállítására. A járművek – amennyiben a Volánbusz elnyeri beszerzésükhöz a Zöld Busz Program támogatását – a fővárosi agglomerációban emelik a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalát várhatóan 2022 első negyedévétől.
A Volánbusz célja az autóbusz-állomány zöldítése elektromos, illetve CNG-meghajtású járművek beszerzésével. A társaság pályázatainak eredményes elbírálása esetén Budapest vonzáskörzetében 40, hat megyeszékhelyen pedig összesen további 60 elektromos meghajtású jármű biztosíthat magasabb színvonalú szolgáltatást, tisztább levegőt és élhetőbb környezetet az érintett térségek több mint 3 millió lakosa számára.
A fővárosi agglomerációba kerülő autóbuszok beszerzéséről a Volánbusz Zrt, az Omnibus Hungária Kft. és az INTER TRACTION ELECTRICS Kft. 2021. július 27-én feltételes szállítási szerződést írt alá, amely akkor lép érvénybe, ha a Zöld Busz Programban benyújtott pályázat a július végi elbírálás során megkapja a beszerzéshez szükséges állami támogatást.
A Mercedes eCitaro típusú, szóló (nem csuklós), alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok 28 ülő és 50 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, és egy feltöltéssel mintegy 240 kilométert tehetnek meg. A légkondicionált járművek kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, a felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és a vezetést segítő kamerarendszerrel, valamint 13 USB-töltővel biztosítanak színvonalas és biztonságos szolgáltatást az utasok számára. Az e-buszok a fővárosi rendszerbe integrált Volánbusz-járatok útvonalán állnak szolgálatba, így a budapesti utasok is élvezhetik előnyeiket. A 40 jármű ennek megfelelően kék színű lesz, és fedélzeti kijelzőjükön üzemel majd a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (FUTÁR). A fejlesztés során kiépül az autóbuszok üzemeltetéséhez szükséges töltő-infrastruktúra is.
„A feltételes megállapodás aláírásán dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „Az elektromos buszok döntő lépést jelentenek a zöld közösségi közlekedés megteremtésében. Jármű-fiatalítási programunkban is fontos szerepet játszanak, hiszen az elmúlt hetekben forgalomba állt 204 darab MAN csuklós és az 503 darab, folyamatosan érkező Credo, Volvo és Mercedes szóló jármű mellett további 100 új autóbusz frissítheti 6200 darabos állományunkat. Európai szinten is egyedülálló elektromosautóbusz-programunk környezetvédelmi hatása is kiemelkedő: a 100 zöldbusz forgalomba állása esetén évente több mint 5071 tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás az érintett településeken és a fővárosi agglomerációban.”
A MÁV-Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében – az első 150 darab Credo Econell 12 típusú járművel együtt – már 1221 új és újszerű autóbusz állt és várhatóan további 150 darab áll nyár végéig folyamatosan forgalomba. A társaság 2021-ben 1665 autóbuszt szerez be, ebből – az eljárások sikere esetén – várhatóan közel 700 jármű az év végéig meg is érkezik. A fennmaradó állomány 2022-ben áll majd az utasok szolgálatába. A jármű-fiatalítási program eredményeként a jövő év végéig a Volánbusz teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul.

Forrás: Volánbusz Zrt.
A jövő autóbusza Budapesten – Próbálja ki Ön is a Mercedes-Benz eCitarót!
Szinte zajtalan működés, mindez károsanyag-kibocsátás nélkül – a jelen kihívásainak mindenben eleget tevő buszt tesztelhetnek a budapesti utasok. A BKK és a főváros második legnagyobb szolgáltatója, az ArrivaBus közösen teszteli a Daimler Buses legmodernebb, teljesen elektromos városi autóbuszát, a Mercedes-Benz eCitarót. A járművel a várost átszelő 105-ös vonalon e105-ös jelzéssel lehet találkozni, és bárki ingyenesen kipróbálhatja.

A teljesen elektromos városi autóbusz május 21-től május 28-ig lesz forgalomban a 105-ös autóbusz vonalán. Hétköznapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőben, hétvégén pedig egész nap a menetrendi indulások mellett közlekedik a tesztbusz e105-ös jelzéssel. A járművön ingyenesen lehet utazni, bárki kipróbálhatja a jövő technikáját. A BKK FUTÁR rendszerében percre pontosan nyomon lehet követni, hogy merre jár az elektromos busz.
A bemutatkozó járműtípus tisztán elektromos hajtású, alacsonypadlós Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz fővárosi tesztjére a BKK, az ArrivaBus és a gyártó helyi vezérképviseletének, az Omnibus Hungária Kft. együttműködésének köszönhetően kerül sor: egy héten keresztül a Budapesten közlekedők is megismerhetik a városi közlekedés egyik legmodernebb gumikerekű járművét.
Az ArrivaBus, mint a Deutsche Bahn csoporthoz tartozó, egész Európában jelen lévő szolgáltató több mint 20 éve részese a budapesti közösségi közlekedésnek. A vállalat kifejezetten elkötelezett a környezetbarát járművek tesztelése és alkalmazása iránt: akár a tavaly ősszel a cégnél járt MAN jármű, akár a mostani eCitaro tesztje is ezt bizonyítja.

A Fővárosi Közgyűlés 2019-ben fogadta el a Budapesti Mobilitási Tervet. Ennek egyik fontos célkitűzése a modern, környezetbarát járművek használata a fővárosi közösségi közlekedésben. Az elmúlt időszakban a Budapesti Közlekedési Központ több alkalommal is tesztelt teljesen elektromos hajtású buszokat az ArrivaBusszal és a BKV Zrt.-vel együttműködésében. Az Európai Bizottság által meghirdetett Zöld Megállapodás 2050-ig karbonsemleges Európai Uniót vízionál. A stratégiai célkitűzéseknek megfelelően a Budapesti Mobilitási Terv a buszágazatban a zéró emissziós járművek beszerzését preferálja: trolibuszokét és elektromos buszokét, így a fővárosi járműtesztre az EU célkitűzésével összhangban kerül sor.
Forrás: Budapesti Közlekedési Központ
A 105-ös vonalán megérint minket a jövő
Szinte zajtalan működés, károsanyag-kibocsátás nélkül – a jelen kihívásainak mindenben eleget tevő buszt próbálhatnak ki a fővárosi utasok. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a főváros második legnagyobb szolgáltatója, az ArrivaBus közösen teszteli a Daimler legmodernebb, teljesen elektromos városi autóbuszát.

A jármű péntektől egy héten át jár a 105-ös autóbusz vonalán. Hétköznapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőben, hétvégén pedig egész nap a menetrendi indulásokon felül közlekedik, a BKK FUTÁR rendszerében nyomon lehet követni, éppen merre jár.
Forrás: www.index.hu
Az eCitaro elektromos busznak nagy sikere van Kecskeméten is
Jelentős gondot okoz napjainkban a klímaváltozás, és a légkörbe juttatott üvegházhatású gázokért többek között a közlekedés is felelős. Éppen ezért rendkívül fontos a közösségi közlekedés fejlesztése is, amely természetesen csak az egyik szegmens a 2050-re tervezett teljes karbonsemlegesség felé vezető úton.

A klímavédelem egyik lényeges eleme Magyarországon a Zöld busz program, amelynek keretében a kormány 10 éven keresztül 36 milliárd forinttal járul hozzá az elektromos buszok elterjedéséhez a helyi közösségi közlekedésben. Ennek köszönhetően a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban környezetbarát buszokat állítanak forgalomba. Az önkormányzatok és a közlekedési közszolgáltatók vissza nem térítendő állami támogatást igényelhetnek, amelynek keretében a buszok beszerzéséhez 80, az üzemeltetéshez szükséges infrastruktúra kiépítéséhez 60 százalékos segítséget kaphatnak.
Ehhez a programhoz csatlakozott Kecskemét is, ahol egy Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbuszt tesztelnek a lakosság körében, a menetrendszerinti forgalomban április 22-től május 18-ig. A projekt kapcsán kedden sajtótájékoztatót tartott Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, de az eseményen ott volt Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ igazgatója és Kossa György, az elektromos buszt üzemeltető ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója is.
Steiner Attila kiemelte, hogy a szén-dioxid-kibocsátás ötödéért a közlekedés felel Magyarországon, ezen belül pedig 98 százalékban a közúti közlekedés, ezért is elengedhetetlen a zöld buszok elterjedése. Ráadásul a Mercedes-Benz eCitaro üzemeltetése is jóval olcsóbb a dízelbuszokéhoz képest: az elektromos busz esetében egy kilométer 38,5, míg a dízelbuszoknál egy kilométer 107 forintba kerül.
A programot eredetileg nyolc városra – többek között Békéscsabára, Debrecenre, Nyíregyházára, Székesfehérvárra és Zalaegerszegre – tervezték, ám a sikere miatt több helyszínt is bevonnak 2022 márciusáig. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a Zöld busz programnak fontos iparfejlesztési lába is van, és remélik, hogy a Magyarországon nagy hagyományokkal rendelkező buszgyártás új erőre kap, és európai szinten is versenyképes lesz.
Szemereyné Pataki Klaudia elárulta, hogy Kecskemét boldogan csatlakozott a programhoz, amely pontosan illik ahhoz a képhez, hogy már évekkel ezelőtt elkezdték a helyi tömegközlekedés megújítását. Ugyanakkor a kecskeméti közösségi közlekedést tovább kell népszerűsíteni és mindenki számára elérhetővé kell tenni, amihez elengedhetetlen, hogy az emberek kedveljék, könnyen igénybe vehessék, miközben a járművek óvják a környezetet és segítik a lakosok mindennapi életét.
Forrás: https://kecsup.hu/
Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv: ötödik állomásához érkezett a Zöld Busz Program
A Zöld busz program legújabb állomásaként Esztergomban tisztán elektromos busz áll forgalomba egy hónapos tesztidőszakra – jelentette be kedden a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Elmondta: a kormány a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részét képező Zöld busz programban tíz éven át összesen 36 milliárd forinttal támogatja az elektromos autóbuszok beszerzését.
Az eddig öt nagyvárosban forgalomba állított 1-1 elektromos tesztbusz üzemeltetési tapasztalatai alapján a járművek kilométerenként 60 forinttal olcsóbban működnek, mint a dízelmotorral meghajtott járművek, és havonta 65-70 fa szén-dioxid megkötésének megfelelő károsanyagtól mentesítik a környezetet – ismertette az államtitkár.
Steiner Attila hozzátette, Magyarországon az összes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül pedig 98 százalékban a közúti közlekedés a felelős. A Zöld busz program keretében a helyi közösségi közlekedésben megindul a korszerűtlen buszpark cseréje. A cél az, hogy a 25 ezer lakosúnál nagyobb településeken nulla vagy alacsony károsanyag-kibocsátású buszok szállítsák az utasokat.

Völner Pál, a körzet fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a programban való részvétel hozzájárul Esztergom és térsége tömegközlekedésének modernizálásához, illeszkedik a Budapest-Esztergom vasútvonal villamosításához, az új vasút-autóbusz közlekedési kapcsolatok kiépítéséhez.
Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, Esztergom a program első, nem megyeszékhely rangú városa. A település forgalma azonban utasszámban, járatsűrűségben megközelíti egy megyeszékhelyét, a fejlett iparnak, az oktatási intézményeknek és a turizmusnak köszönhetően.
Az Esztergomban forgalomba állított Mercedes-Benz eCitaro tesztbusz 80 utas befogadására alkalmas. A járművet egy 2,5 tonna súlyú lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid akkumulátorcsomaggal szerelték, kapacitása egyetlen feltöltéssel elég az egész napi folyamatos üzemhez, azaz akár 200 kilométer megtételéhez.
A négyhetes tesztprogram során az autóbusznak hetente kétszer 200 kilométert, háromszor 150 kilométert, egyszer pedig 100 kilométert kell minimálisan teljesítenie naponta. Az energiatárolókat éjszaka töltik a Volánbusz telephelyén, hagyományos plug-in töltőberendezésről.
Forrás: https://zoldbusz.hu/
Mercedes-Benz eCitaro vendégeskedik Esztergomban, felkészül: Kecskemét
Amint arról szombaton már beszámoltunk, a Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt legújabb állomásán, Esztergomban is forgalomba áll egy tisztán elektromos hajtású Mercedes-Benz eCitaro autóbusz, amely a Volánbusz üzemeltetésében egészen május 9-ig fog a városban vendégeskedni. Az esztergomi tesztfutáshoz a Mercedes-Benz és Setra márkák hazai importőre, az Omnibus Hungária Kft. biztosítja a 2018-as évjáratú bemutatójárművet.

Esztergom a “zöld” kormányzati program első, nem megyeszékhely rangú városa, a település forgalma azonban utasszámban, járatsűrűségben megközelíti egy megyeszékhelyét, a fejlett iparnak, az oktatási intézményeknek és a turizmusnak köszönhetően. A Zöld Busz Programot megelőző mintaprojekt részeként eddig Debrecenben, Békéscsabán, Nyíregyházán és Székesfehérváron teszteltek lokálisan zéró emissziós autóbuszt. Az esztergomi állomás mellett jelenleg Zalaegerszegen is fut a program demonstrációs szakasza, itt szintén egy háromajtós eCitaro próbázik a megyeszékhely helyi viszonylatain. A jármű zalaegerszegi vendégszereplése azonban már a végéhez közeledik, a tesztfutások végeztével a kocsi trélerre pakolva a Dél-Alföld felé veszi majd az irányt, ahol hamarosan a “hírös” város utazóközönsége is megismerkedhet közelebbről a német villanybusszal.

A Dunakanyarba érkezett demóbuszba – a Debrecenben tavaly kipróbált kétajtós példányhoz hasonlóan – az Akasol korábbi fejlesztésű lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid (NMC) akkumulátorcsomagja került, abból is a 10 modulból álló, 243 kWh összkapacitású változat – ez az éjszakai töltéses kategóriában ma már csak a középmezőnyhöz elég. Az egyenként 250 kg tömegű modulok közül négy a motortorony alsó részén, hat pedig a jármű tetején kapott helyet – az eCitaro egyébként 6, 8 vagy 12 egységből álló akkupakkal is kérhető. A jármű energiatárolóinak feltöltése a Siemens 100 kW maximális töltési teljesítményű Sicharge UC 100 plug-in töltőberendezésével történik a Volánbusz telephelyén. A művelet a 100 kW-os maximális töltésteljesítmény teljes kihasználásával alig több, mint 2 órát vesz igénybe. A villanybusz hatótávolsága egyetlen feltöltéssel – a felhasználási körülményektől, illetve a segédberendezések használatától függően – elérheti akár a 200 kilométert is.
A 12,1 méter hosszú, teljes hosszban alacsonypadlós tesztbusz 29 ülő- és 51 állóhellyel rendelkezik, ezen kívül a középső ajtóval szemben egy kerekesszék elhelyezésére is van lehetőség.
Az autóbusszal a szombati nap kivételével minden nap találkozhatnak majd az esztergomi utazók, s a már bevett gyakorlat szerint a tesztfutás ideje alatt díjmentesen lehet a jármű fedélzetén utazni. A négyhetes tesztprogram során az eCitarónak hetente kétszer 200 kilométert, háromszor 150 kilométert, egyszer pedig 100 kilométert kell majd minimálisan teljesítenie naponta.
Fotók: Somogyi Lajos
Forrás: https://magyarbusz.info/